Egy nagyon kedves régi ismerősöm válaszolt nagybetűs NŐ létére, az Ő szempontjából mesél a netes ismerkedésről...Nem annyira swingeres ismerkedés, de mindenképpen tökéletes leírása a helyzetnek....

"Tudom, nem kifejezetten swinger téma, de tanulságos lehet... Amikor először regisztráltam társkereső oldalra, hogy anyagot gyűjtsek tervezett novellám megírásához, naiv voltam. Az ártatlan tanulmányozásból hamar függőség lett. Egyszer csak arra döbbentem, hogy szinte minden pasi a lábaim előtt hever, mégsem tudom élvezni a hódítás eredményét. Ebben az időben sem pasim, sem pedig hivatalosan bejelentett munkám nem volt. Nem az igazit kerestem, csakis az élvezetet hajszoltam.
Tapasztalataim szerint az egy éjszakás kalandok és a párkeresés egymásba folyik. A baj csak az, hogy az egy éjszakás randiba a férfiak tényleg csak a farkukat viszik bele, míg a nők lelkük egy darabját is magukkal cipelik, titkon abban bízva, hogy talán lesz folytatás. A nők egyre könnyebben odaadják magukat, egyrészt, mert nekik is szükségük van szexuális kielégülésre, másrészt mert azt hiszik, ezzel megfoghatják a kiszemelt férfit. Mivel a férfiak a farkuk után mennek, hamar lerakják voksukat a könnyebben megszerezhető nő mellett. Eszük ágában sincs betartani a kötelező köröket a kevésbé bevállalós nőkkel: első randi, séta, mozi, vacsora, szex...
Amikor egy kifejezetten szimpatikus, jó fej pasival találkoztam, akkor egy pillanatig átsuhant az agyamon, hogy érdemes lenne vele komolyan is megpróbálni. Ilyenkor mindig azt reméltem, hogy a segítségével kikecmereghetek az internetes társkeresők pöcegödöréből. De amikor hazamentem és a naptáramra tévedt a tekintetem, ahol előre napra, előfordult, hogy órára lebontva is sorakoztak a nevek, mindig elvetettem a lehorgonyozás ötletét, hiszen ezek a pasik mind rám vártak. Akkor úgy gondoltam, hogy egyetlen férfiért hülye lennék feladni a többit.
Rá kellett döbbennem, hogy a profilképnek jut a legnagyobb szerep a társkeresőkön. Egy adatlapra maximum 2-3 mp figyelme jut a nézelődőnek, hiszen a neten óriási és folyamatos a felhozatal. Kép nélkül eleve esélytelen a párkeresés, hamis, valótlan képpel pedig csak a saját dolgát nehezíti meg az ember. Ami a szöveget illeti: a belső értékek felmagasztalását a csúnya nők találták ki, a „méret nem számít” ostobaságot pedig a kis farkú férfiak. Én sohasem ferdítettem el az igazságot, csak éppen nem szóltam első körben néhány dologról. Igyekeztem profi szöveggel felépíteni a lapomat, pl. kitettem egy régebbi novellámat, ami arról szólt, hogyan keresem a saját kék madaramat. Ennek óriási sikere lett és máris özönlöttek a levelek.
De volt egy férfi álprofilom is, hogy itt férfinek álcázva megismerhessem a női társkeresők szokásait. Rengeteg hazug, beteg lelkű nő írt nekem. Akkor jöttem rá, hogy a férfiak sincsenek könnyebb helyzetben, mint mi nők.
Néhány hónap aktív részvétel után kezdtem először érezni, hogy már nem okoz akkora örömet egy újabb férfi megszerzése. Rövid idő alatt túl sok impulzus ért és nem maradt időm feldolgozni az élményeimet. Egy idő után képtelen voltam az aktuális partneremmel foglalkozni, hiszen a küszöbömön már ott sorakoztak az újabb és újabb jelöltek, akik tényleg csak bebocsátásomra vártak. Pontosan emlékszem a pillanatra, mikor együtt voltam valakivel és egy másikon (akivel még nem is találkoztam) járta az eszem. Csak úgy tudtam ismét „egyenesbe” kerülni, hogy magam elé idéztem annak a férfinek a profilját, tehát virtuális alakját, akivel másnap randizni készültem. Akkor éreztem először, hogy valami nem stimmel velem. Mellettem feküdt a rendkívül jóképű, illatos férfi, sportosan kidolgozott testével, sármos arcával, minden férfiasságával együtt és bele kellett volna hogy habarodjak, ehelyett csak úgy tudtam a csúcsra jutni, hogy közben egy fényképen látott pasira koncentráltam. Majd eljött a másnap, amikor is a képzeleteimben tökéletesnek hitt férfi megjenlent tele önértékelési problémával, hamis, torz önképpel, sznob külsővel.
Ezekkel az emberekkel gyakran addig feszítettem a húrt, míg újra és újra ki nem tiltottak a társkeresőről, ahol is rengeteg ellenséget szereztem.
Álnéven, álfotóval gyakran visszatértem.
A végleges kiégés előtt az embernek két választása marad. Vagy kidobja a laptopját és elutazik jó messzire, ahol nincs lehetősége senkivel sem randizni. Vagy keres egy másik pótcselekvést, ami eltereli a figyelmét a társkereső oldalról.
Ilyenkor gyakran párunk lesz a magány. Magányosnak, egyedülállónak lenni nem életforma, hanem egy pocsék állapot. Az internetes társkeresőkre közel másfél-két millió ember felregisztrált. A számok alapján a magány szinte népbetegség Magyarországon. A szingli életérzésnek befellegzett, szerintem már semmi vonzó nincs benne. A több éves netes ámokfutásom alatt nem számszerűsítenék, de rengeteg férfivel váltottam levelet, chat-eltem, skype-oltam. Mégis, egy kezemen meg tudnám számolni, hányan mondták azt, hogy ők boldogok egyedül is, és nem vágynak társra.
Mindenki keresett – kutatott, olykor maga sem tudva mit, hazudva másnak és talán olykor még saját magának is..."